Rólunk

Többéves külföldi és belföldi szakmai képzés és gyakorlat során arra törekedtünk, hogy folyamatosan bővítsük ismereteinket, azért, hogy minél jobb szolgáltatást tudjunk nyújtani. Az állandó technológiai újításoknak köszönhetően, valamint ezek felhasználásával magas színvonalú szolgáltatásokat tudunk nyújtani.
Amellett, hogy szakmailag maximálisan törődünk a fogak egészségi állapotával és szépségével, arra is odafigyelünk, hogy minden pácienssel közvetlen viszonyt alakítsunk ki, és ezáltal kellemessebbé, feszélytelenné tegyük a rendelőben eltöltött időt.
 Nordent clinic 2017   image002   logo-gcr  

 

Orvosok

Dr Tibor Sakal
Dr Szakál Tibor

2006-ban diplomált az Újvidéki Orvosi Egyetem Fogorvosi Karán.

Tiz évig dolgozott általános fogorvosként, majd ezt követően a fogászati protetikára összpontosul munkája, ezen belül is az implantátumokon való fogpótlásokra. Állandóan fejleszti tudását ismert fogászati kutatók és fogászati termék gyártók kurzusain.

Anyanyelve magyar és emelett szerbül és angolul beszél anyanyelvi szinten. Alapszintű német és norvég tudással is rendelkezik.

 

Dr Mladen Ardalić
Dr Mladen Ardalić

1999-ben fejezi a Belgrádi Orvosi Egyetemet. 2007-ben szakvizsgát tesz arc-, állcsont- és szájsebészetből.

18 év sebészi és implantológiai szakmai tapasztalat áll mögötte. Számos mikrosebészeti és osszeointegrációs szimpózium résztvevője és előadója. A Szerb Orvosok Szövetségének, a szerbiai Maxillo-faciális Sebészek Szervezetének, valamint az európai Maxillo-faciális Sebészek Egyesületének tagja. Állandó törvényszéki szakértő.

Szerbül és angolul beszél.

Dr Milena Stanković
Dr Milena Stanković Abadžić

A Belgrádi Fogorvosi Egyetemet 1997-ben fejezi. 2004-től a fogszabályzás szakorvosa.

20 év általános fogorvosi és fogszabályzási tapasztalatot tud maga mögött.

Számos szimpózium előadója és résztvevője.

Anyanyelve a szerb, továbbá beszélt nyelvei még az angol és a magyar nyelv.

Dr Nera Đurović
Dr Nera Đurović

2008-ban diplomált az Újvidéki Orvosi Egyetem Fogorvosi Karán.

Nyolc éve dolgozik általános fogorvosként. Ismert szaktekintélyek és fogászati eszköz gyártók, implantológiai, endodonciai és konzerváló fogászati kurzusain tökéletesíti tudását.

Anyanyelve szerb. Emelett angolul beszél, illetve kezdő szintű magyar nyelv tudása van.

Dr Melinda Vida Agošton
Dr Vida Ágoston Melinda

2009-ben diplomál a Szegedi Egyetem Fogorvosi Karán.

Nyolc éve dolgozik általános fogorvosként, kiemelt hangsúlyt fektetve a szájsebészetre, implantológiára és az esztétikai fogászatra.

Anyanyelve magyar, továbbá beszéli még az angol és a szerb nyelvet. Kezdő szintű német tudással is rendelkezik.

Dr Marta Hegediš
Dr Hegedűs Márta

A Belgrádi Fogorvosi Egyetemről 2008-ban diplomált.

Nyolc éve dolgozik általános fogorvosként. Számos protetikai kurzuson fejleszti képességeit és tudását, továbbá kiemelt hangsúlyt fektet az endodonciára és a preventív fogászatra.

Beszélt nyelvei a magyar, szerb és az angol.

Dr Stanisava Todorovic
Dr Stanisava Todorović

Az Újvidéki Orvosi Egyetem Fogorvosi karán 2008-ban diplomál.

Kilenc éve általános fogorvos. A fogászat minden terén dolgozik, beleértve az endodonciát, konzervatív fogászatot, rögzített és kivehető protetikát, továbbá a 5-16 év közötti gyermekfogászatot.

Anyanyelve szerb, de angolul is és magyarul is beszél.

Dr Stela Hinić

Az Újvidéki Fogorvosi Egyetemet 2013-ban fejezte

Több éves tapasztalattal rendelkezik az általános fogászat, endodoncia, konzerváló fogászat, valamint az esztétikai kezelések és a kivehető protetika területén

Számos belföldi és külföldi továbbképzés résztvevője

Szerbül, angolul jól beszél, míg a magyar nyelvet alapvető kommunikáció szintjén ismeri.

Dr Nemanja Zeković

A Pancsovai Fogorvosi Egyetemet 2011-ben fejezte

Rendelőnkben általános fogorvosként dolgozik. Folyamatosan fejleszti tudását számos kurzuson és továbbképzésen.

Szerbül és angolul beszél, valamint alapszintű német és magyar tudással is rendelkezik.

Dr Kinga Tintor

2008-ban diplomált az Újvidék Egészségügyi Egyetem fogorvosi szakán

Konzerváló és esztétikai kezeléseket, továbbá gyökérkezeléseket, fix és kivehető protetikát és gyermekek kezelését is végzi.

Aktív résztvevője számos szakmai kongresszusnak és folyamatosan fejleszti implantprotetikai tudását

Magyarul, szerbül, angolul és németül beszél

Dr Nataša Soldo
Dr Jasna Ugarak

Aszisztens csapatunk gondoskodik pácienseinkről és elengedhetetlen részét képezik a minőséges fogászatnak:

Sestra Sneža
Snežana
Sestra Jelena
Jelena
Sestra Jasna
Jasna
Sestra Edita
Edita
Andrea
Sestra Angela
Angela
Milijana
Doroteja
Kornelija
Beata
Žolt
Laura
Tunde

A NorDent Fogászati Központ vezetősége:

Janoš Salai
Ljubica Salai
Arpad Vida
Igor Mašić
Sandra Jakovčević